8.rész - Sokkal kellemesebb érzés

Teljesen meglepődtem. Shean belém zúgott?
-Camile - szólalt meg, mire észrevettem magamat és ránéztem.- Tényleg így gondolom, és sajnálom, ha még mindig nem bízol bennem.
-Mi van?- kerekedtek ki a szemeim. Lemaradtam valamiről?
-Tudod a titkomat. Elmondtam, hogy megőrülök érted. Ez a kettő eléggé elüt egymástól, szóval nem tudom, hogy mit gondolhatsz. De az biztos, hogy még mindig nem bízol bennem, én se tenném - rázta meg a fejét. Megőrül értem. Ezt megjegyzem.
-Öm... - szólaltam meg. Még is mi a fenét mondjak?-  Én... - Totál bolondnak néz.
-Sajnálom - nézett végre újra rám. Eddig a mellettem lévő falat bámulta.
-Micsodát?- értetlenkedtem.
-Ezt az egészet - sóhajtott fel, majd elfordult, háttal nekem.- Elárulok egy olyan dolgot, ami miatt világgá rohannál előlem, aztán kinyögöm, hogy beléd zúgtam, miután megcsókoltalak. Ez az egész túl gyorsan történt, nem együtt kellett volna közölnöm.
-Shean...
-Nem kell semmit se mondanod.
-De, Shean, én nem...- próbálkoztam újra.
-Nem kell. Csak annyit kérek hogy senkinek ne mondd el!
-Nem fogom elárulni a titkod - ígértem meg, őszintén.
Sosem voltam az a fajta, aki átveri az embereket. Még azokkal se tettem meg, akik megérdemelték volna. Hihetetlen mennyi titok van már a lelkemen, de egyik sem volt ennyire durva, mint Shean-é.

Most kicsit haragszom rá.
A hazaúton nem szólt egy szót sem, és én nem voltam hajlandó. Mérges voltam, mert ő elmondta, hogy mit érez, de nem kérdezte meg, én mit gondolok róla. Mondjuk, így belegondolva fogalmam sincs mit tudtam volna mondani. Tudom, hogy a héten rengeteget beszéltünk és tényleg jól kijöttünk egymással, de nem vagyok képes azt kinyilvánítani, hogy én is így érzek. Nagyon bírom őt... mikor nem gondolok épp a hullákra a pincéében. Bár, akárhogy is akarom, nem tudom a rosszat meglátni benne. Nem megy. Az, amit mond és ahogy viselkedik velem, nem látszik olyannak, amilyennek elmondja magát.
[---]
A kék inges srác egész héten nem jött suliba, pedig vártam. Többször is próbáltam hívni, sőt, Stace szerint otthon se volt. Rosszul éreztem magam emiatt. Talán rám haragudott meg?
Megpróbáltam nem rá gondolni, de amikor Eath se tudott visszahozni az élők közé, rájöttem, hogy nem megy. Igen, sikerült rájönnöm mit érzek iránta. Belezúgtam.

Angolon csak bámultam ki az ablakon. Semmi sem érdekelt.
Már hiányzott Shean, nem tudtam figyelni semmire, nem tanultam emiatt kaptam is pár rossz jegyet.
A héten a délutánokat Stace-nél töltöttem, mert érdekelt, hogy Shean otthon van-e vagy a másik lakásán. Szombatra világossá vált, visszamegyek oda.
Stace-nek azt mondtam, hogy feladom és inkább otthon megpróbálok tanulni, ezért nem látogatom ma meg.
[---]
Nem haboztam sokat, még dél előtt ott voltam.
Csak akkor jöttem rá, hogy talán azért nem keresett Shean, mert nem akart, amikor már bekopogtam.
Kinyílt előttem az ajtó és megláttam Nina-t, ahogy rám mosolyog.
-Szia!- köszöntött vidáman.
-Helló - köszöntem vissza.- Shean, itt van?- érdeklődtem kicsit zavartan.
-Oh, igen, itt van - hervadt le a mosolya.- Balra a folyosón. Meg fogod látni - magyarázta. Szomorúnak tűnik. Miattam?
-Oké, köszi - bólintottam, majd elindultam.
Hihetetlen mennyi ajtó van ezen a folyosón. Még is hogy értette Nina, hogy meg fogom látni? Hogyan?
Hirtelen az egyik ajtó felől meghallottam a jelenlegi kedvenc számomat. Halkan dudorásztam egy kicsit, mire leesett, hogy Shean bent van. Szóval így értette.
Óvatosan elkezdtem kinyitni az ajtót, majd megláttam őt, ahogy háttal nekem húzódzkodik fel-le. Nem is tudtam, hogy szokott edzeni.
-Sh-shean - szólaltam meg. Rá kellett jönnöm, hogy túl halkan beszélek, ezért meg hall.- Shean!- mondtam hangosabban, mire hirtelen megcsúszott a keze és kiesett a ritmusból.
-Nina?- érdeklődött. Leereszkedett a padlóra, s rám nézett. Kikerekedtek a szemei. Wow, nem erre a reakcióra számítottam.- Camy - mosolyodott el. Sokkal kellemesebb érzés.
-Szia - mosolyogtam vissza rá.
-Hogy kerülsz ide?- értetlenkedett és közelebb lépett hozzám.- Ne értsd félre, örülök, hogy látlak, csak nem vártalak. Meglepődtem.
-Igen, tudom. Leesett - sóhajtottam fel. Na, most lecsesszem, vagy átöleljem? Elképesztően hiányzott a héten, így hihetetlenül boldog vagyok, hogy látom, de mérges is vagyok, mert nem keresett.
Végül úgy döntöttem, hogy átölelem. Meg is tettem.
Kicsit habozva, de a derekam köré tette a kezeit, így teljesen magához szorított.
Pár percig még élveztem az ölelését, meg ahogy a fejem mellett hallom ahogy lélegzik és érzem meleg leheletét a hajamon. Nem volt szívem elrontani, de muszáj tudnia, hogy iszonyúan mérges vagyok rá.
-Miért nem kerestél?- suttogtam a fülébe, mire kicsit megrezzent és engedett a szorításon.
-Én... - nézett a szemembe.
-Shean! Mi a francért nem kerestél?- szólaltam meg hangosabban.- Egész héten hívogattalak, kerestelek, vártalak. De semmi! Miért?- értetlenkedtem.
-Összetörtem a telefonom - válaszolt nyugodt hangon.
-És nem kellett volna szólnod, vagy valami?- léptem el tőle.- Shean egész héten betegre aggódtam magam, hogy mi a fene bajod van, és annyit mondasz hogy eltörted a telefonod?
Nem mondott semmit, csak nézett rám ugyanúgy kifejezéstelen tekintettel.
-Nem mondasz semmit? Tényleg?- értetlenkedtem.- Tudod mit? Hiba volt ide jönnöm - fordultam el és elindultam az ajtó felé.
-Ne! Camy várj!- kapta el a karomat.- Én csak lesokkoltam - húzott magához. A hátamat mellkasához szorította.- Aggódtál értem?- szólalt meg újra.
-Igen, Shean - válaszoltam.
-De mégis miért? Én azt hittem, hogy el akarsz felejteni. Amikor haza vittelek nem mondtál semmit. Én pedig elkönyveltem, hogy elijesztettelek.
-Elfelejteni? Elijeszteni?- néztem rá.
-Camy, nem értelek. Miért vagy itt?- pillantott a szemembe.
-Mert tudni akartam mi van veled!- csattantam fel. Már nem mondtam el egy párszor?
-De miért?- értetlenkedett.
-Mert szeretlek!- kiáltottam fel. Hogy lehet ennyire értetlen? Mi nem egyértelmű ezen?
-Tényleg?- mosolyodott el.
-Igen, de nem tudom miért olyan meglepő ez. Nem értem, hogy eddig hogy nem esett le nek...- megcsókolt. Óvatosan megfogta az arcom két oldalát, majd közelebb férkőzött hozzám.
-Én is szeretlek - mosolygott rám miután eltávolodott. Végig simított az arcomon, s elengedett.- Maradsz?
-Maradnék, de... nem lehet - húztam félre a számat.- Jönnek unokatesómék - jutott eszembe, hogy a tesóimat egyedül hagytam a két idiótával.- Mennem kell - kezdtem el kapkodni.
-Oké, rendben. Majd hívlak.
-De tényleg hívj!- szóltam rá komoran.
-Oké - vigyorgott rám.
Szívesen maradtam volna, viszont otthon szükség van rám. Cassie-ék nem bírnak velük.